Tömeg: 64,3 kg.
Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, avokádókrém, narancslé (2 egység)
Ebéd: rántott sajt (sütőben sütve), újhagymás-kukoricás rizs (1 egység)
Uzsonna: 1 szelet IKEA-s mandulatorta (végre pontot tettünk az “ügy” végére)
Kései vacsora: citromos csirkemell, töltött cukkini, saláta, rizs, torta (mivel nem ettem túl sokat, ezért szerintem inkább 1 egység volt, mint 2)
Összesen 4. Ami, ha a célkitűzést nézzük nem sok, sőt kevés. Viszont ha azt vesszük, hogy ez az első alkalom 46 nap alatt, hogy nem sikerült elérnem az 5 egységet, akkor nem olyan rossz. Az is kiderült ezzel a 4-gyel, hogy mivel alapvetőn nem szoktam tízóraizni és uzsonnázni, sőt sokszor egyiket sem, és ha mégis, akkor nagy eséllyel nem gyümölcsöt/zöldséget eszem olyankor, égetően fontos, hogy az ebéd és a vacsora is ne a “szokásos” (husi-krumpli, husi-rizs) legyen. Mert akkor nem lesz meg az 5 egység, pláne nem a 6, amit következőre magam elé tűzök.
Az alap az volt, hogy húsvétig számolom az adagokat. Nekem ez a dolog baromira bevált, fogytam is (bár most stagnál, de gyanítom, hogy a heti torta-fogyasztásom erős gátló tényező), úgyhogy folytatni is fogom. Húsvét után szerintem csak heti 1x fogok beszámolni a menüről, sikerekről és kudarcokról, és szerintem at-least-6-a-day-re fogom módosítani a célokat. Azt vettem észre, hogy a napi 3x2-t gond nélkül tudom teljesíteni. Aztán ha az is menni fog, akkor lehet hogy fokozatosan elmegyek 8-ig. Afölé már biztos nem.
Ha már itt tartunk, emlékszik még valaki arra hogy a 3 kosárban 2-2 alma, az 3x2 vagy 2x3? szerintem 3x2, és a patikában is szerintem eszerint firkantják rá a dobozra az adagolást. A 13 évnyi (alapképzés plussz 1 év egyetem) matematika-tanulás során egyetlen dolog fogott ki rajtam. Ez. Az öt kosárban 4-4 alma 5x4 vagy 4x5. Emlékeim szerint mindig fordítva volt, mint ahogy én azt gondoltam. Az integrálás nem volt gond, se a mátrixok, se semmi. Csak ez.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése