2011. április 26., kedd

Váci kirándulás–Desszertszalon

Húsvét hétfőre egy könnyed kis váci sétát terveztünk, a Desszertszalon felderítésével. A felderítés megvolt, a séta kevésbé, mert elmosta az eső.

IMG_6907

Egyébként Vácon van Magyarország egyetlen diadalíve, melyet Mária Teréziának építettek, és ami nem túl szép helyen, a börtön mellett található. A két sávos útnak csupán az egyik sávja fér át a nyílása alatt, a másik oldalról megkerüli.

IMG_6909

Elég markáns profilja volt Mária Teréziának. mondjuk nem csoda, elég sokat szaporodtak egymás közt a Habsburgok, a dinasztia dicsőségének végnapjaira, volt pár roppant markáns külső jegyük. :-)

IMG_6905

IMG_6900

Reggeli után, ebéd előtt voltunk, úgyhogy kettőnknek 4 szelet süteményt és 2 macaront vettünk. Ez kb. az az adag volt, amit jóérzéssel meg tudtunk enni. Se pocak-feszülés, se hiányérzet nem maradt a végére. Szerintem minden sütemény teljesen normális adag, pont akkora amekkorának lennie kell.

desszertszalon

Sötét is volt, és hát izgultunk is, úgyhogy a sütemény-fotózás ennyiben ki is merült. De nézzük a tapasztalatokat:

Mákos & pisztáciás macaron

Ezzel kezdtük, mivel egyikünk sem evett még soha macaront, ezért nincsen viszonyítási alapunk. Mindkettőnknek nagyon tetszett. Nekem talán a pisztáciás, Levinek egyértelműen a mákos volt a favorit. Szerinte az összes kóstolt desszert közül a macaron volt a legjobb, ez azt hiszem előrevetít bizonyos dolgokat a jövőre nézve (nem, a sütést nem tervezem még, nem vagyok habzsákos típus, de fel kell deríteni a közelebbi macaron-lelőhelyeket is).

hollandi menyecske

  • kókusz moelleux
  • kókusz piskóta
  • kókusz mousse
  • morello meggy coulis

Nekem talán ez tetszett a legjobban, bár lehetett volna egy hajszálnyit kevésbé édes, kókuszos piskótán sok-sok kókuszos krém benne meggyzselével. Nálam ez abszolút kedvenc összeállítás.

obsitos

  • csokoládé dacquoise
  • csokoládé ganache
  • currys puffaszott rizs praliné
  • passion csokoládé mousse
  • passion-s.barack mousse

Nagyon tetszett a többféle íz és textúra, a magában nagyon picit csípős currys puffasztott rizs, a tetején a gyümölcsös réteg, a roppanós csokoládé. ‘Úá’ az egész, nálam hajszállal végzett a kókuszos mögött. Ez a két sütemény olyan, hogy ezekből meg tudnék enni kettőt egymás után (most ugye felet-felet ettem mind a négyféléből). Levinél ez az egyik első helyezett.

dobos desszert

  • dobos piskóta lapok
  • főzött kakaó krém
  • étcsokoládé bársony
  • dobos cukor

Gyakorlatilag egy klasszikus dobos torta rendhagyó formában. Nekem túl tömény volt, elképesztően kakaós, gyakorlatilag fekete, nagyon szépen látszik benne a vékony piskóta lapok és a krém rétegződése. Ebből nekem a fél adag is bőven elég volt. Negyedik helyezett. Levinél holtversenyben az első az obsitos mellett, nem tud köztük rangsorolni, mert annyira más a kettő, a kókuszost meg ő rangsorolja az utolsó helyre, már amennyiben lehet itt utolsó helyről beszélni. :-)

marica grófnő

  • mogyoró dacquoise
  • tejcsoki chantilly
  • csoki cremeux
  • praliné crostillant
  • étcsoki „csomagolás"

Ez már sokkal inkább az nekem való csokoládés sütemény, mint a dobos. Mogyoró, többféle csokoládékrém, az egész dekoratív mintás csokoládéhengerbe csomagolva. Kettőt nem tudnék belőle megenni, mint az első kettőből, de egyet simán. Harmadik helyezett.

A kiszolgálás nem a leggyorsabb, de egy látogatás alapján ez ügyben nem vonnék le messzemenő következtetéseket. A macaron nekem nagyon tetszet, a sütemények szintén, a dobos desszertet nem számítva. A négy süteményért szervízdíjjal (a 8% felszolgálási díjat kicsit soknak találom, amikor eleve bementünk és úgy kértük, nem is láttam kint pl. étlapot, és ha jól tudom a csomagolást is szépen felszámítják, elvitel esetén) együtt 3600 egységet fizettünk. Az roppant módon zavar, hogy “extra” ha egy cukrászdában rendes alapanyagokat használnak, és úgy kell felkutatni ezeket a helyeket, nem pedig csak lemegyek és 10 perces sétán belül találok egy vállalható cukrászdát. És nem egy 100 fős faluban lakom, hanem a fővárosban, annak sem a legszélén. Van 10 perc sétára cukrászda, de abban semmi köszönet nincs. A gagyi cukrászdák után (sajnos) élmény, hogy meg lehet enni 2 normál szelet tortát úgy, hogy utána nincs tele az ember gyomra, hogy a krém nem tapad fel a szájpadlásra, és nem attól van formája, hogy annyi zselatin van benne, hogy már nem vágja át a desszertvilla.

4 megjegyzés:

Gabi, a tortatanonc írta...

Nálam is tervben van a Desszertszalon! Kicsit talán túl sokat is várok tőle, de hajt a kíváncsiság! Tényleg különös, hogy vadászni kell a természetes alapanyagokból készült ételekre. (bár ez igaz ételekre, kozmetikumokra, sok egyébre is) Pedig finom, természetes alapanyagokból milyen jókat lehet sütni!

Lilla írta...

szerintem mindenképp érdemes kipróbálni. kozmetikumot szerintem sokkal könnyebb természetes összetevőjűt venni, mint süteményt. és ez azért elég durva....

Bori írta...

Húú, ez tetszik nagyon, tervbe veszem a kipróbálást, ha egyszer arra járunk. A "hagyományos" cukrászdákat már nagyjából leírtam, az általad említett okok miatt, ám nemrég otthon jártunk, és H.szoboszlón, a Bástya cukrászdában (oldschool hely) egy francia krémest ettem. Tökéletes volt. Semmi szárazság, fojtós-érzés, felfújtság. Finom, vaníliás, karamellel a tetején. Ajánlom, ha esetleg arra járnátok - vannak még meglepetések :-)

Dorka írta...

Mi épp tegnap voltunk a Desszert Szalonban. Fagyizni mentünk, de hogy teljesen őszinte legyek, a sütik csodálatosan néztek ki, akár egy szobor, de az áruk valójában is közelített egy igazi szoboréhoz... Nem gondolom, hogy azért mert valamiben természetes alapanyagok vannak, és szépen meg van komponálva, azért jogos, hogy 870 Ft egy elég kis szelet... 2 szelet árából egy ügyes háziasszony egy egész tepsi szépen megkomponált és természetes alapanyagokból álló süteményt össze tud dobni. És a kiszolgálás lassúságával is egyetértek.
De a fagyira visszatérve: nem volt túl nagy választék, viszont különlegesek voltak az párosítások. De ennél sok helyen ettem már jobb fagyit is. Az ibolyának gyakorlatilag magához a virághoz semmi köze nem volt, csak valami természetes ételfesték és egyértelmű tejszín íz. A mangó-gyömbért pedig rajtam kívül a szomszéd asztalnál is kritizálták, mert a gyömbért gyakorlatilag nem lehetett érezni benne.
A legjobb fagyit még ma is a hajdúszoboszlói Mátyás Kert fagyizóban adják, ami szintén természetes alapanyagokból készül. A nagybetűs cukrászda pedig nekem még mindig a balassagyarmati Orchidea a maga messze földön híres páratlan csokitortájával és rizses kockájával. :)