2009. augusztus 23., vasárnap

Cukkiniropogós

cukkiniropogos1

Pontosan úgy készül, mint a tócsni, csak burgonya helyett cukkiniből. Mivel a cukkini energiatartalma harmada a burgonyáénak, ezért a végeredmény is kevésbé hizlal. Nagyon gyorsan megsül, a joghurt lecsepegtetését kell időben elkezdeni, a többi lépés villámgyorsan megvan.

Hozzávalók:

  • 1 kg cukkini
  • 25 dkg feta sajt
  • 4 tojás
  • 8 evőkanál liszt
  • petrezselyem, kapor ízlés szerinti kombinációban és mennyiségben
  • szerecsendió, bors
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor újhagyma
  • kevés olaj a sütéshez
  • 2 nagy doboz natúr joghurt
  • fél kígyóuborka

Egy tiszta (és nem öblítővel mosott) konyharuhával kibélelek egy nagyobb szűrőt, és egy tálat teszek alá (fazék+tésztaszűrő betét is jó), a joghurtot a konyharuhába öntöm, és hagyom 2 órán át csöpögni. Az uborkát nagyon apró kockákra vágom, és a lecsöpögtetett joghurthoz keverem, kicsit megborsozom, és apróra vágott petrezselyemmel és/vagy kaporral ízesítem. A cukkiniket nagylyukú reszelőn lereszelem. Meg lehet próbálni kicsit kinyomni belőle a vizet, nekem semmit sem sikerült kifacsarni. A cukkinit összekeverem az apróra vágott fetával, az újhagymával, a liszttel, és a tojásokkal. Szerecsendióval, borssal, áttört fokhagymával és a zöldfűszerekkel ízesítem. Egy serpenyőbe kevés olajat öntök (épphogy legyen az alján), majd a forró olajba evőkanállal kicsit lelapított halmokat rakok a masszából, és oldalanként 1-2 perc alatt megsütöm. Forrón, a joghurtos dippel tálalom.

5-6 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Diós rudak Komolyan már én érzem rosszul magam, amikor eszembe jut/leírom, hogy “megint egy Stahl Judit recept ami nem a legjobban működik úgy, ahogy a könyvben le van írva”. És ez tényleg nem az én nyomorékságom rosszindulatom. Úgy g… Tovább
  • Spagetti húsgombóccal Nem tudom miért tartott ennyi ideig, hogy megcsináljam az első paradicsomos-húsgolyós spagettimet. Érthetetlen, kicsit ugyan macerás a húsgolyók böngyörgetése, de annyira azért nem, hogy visszatartson (és kevésbé türelmes… Tovább
  • Mozzarellás-paradicsomos quiche Sosem szoktam mérni a konyhában eltöltött időt, hogy melyik ételt hány perc alatt rakom össze, ehhez is csak utólagos becslést tudok adni; kb. 10 perc volt szükséges a quiche-hez, ezt követte a 20 perc sütés, amikor már mást… Tovább
  • Spagetti húsgolyóval és sült zöldségekkelFénykép nem készült, mert abszolút nem voltam fényképezős hangulatban. Marad tehát (a mindenképp rövid, semmiképp sem szeretnék Victor Hugo-i hosszúságban kalandozni) leírás: nagyobb mogyorónyi húsgolyók, spagetti és zöld pöt… Tovább
  • (at least)-5-a-day: 29. nap Tömeg: 64,4 kg. Reggeli: 2 szelet ropogós rozsos kenyér, krémsajt, uborka, narancslé (2 egység) Ebéd: coleslaw, házi ciabatta (+uborka, rukkola, fél avokádó, sonka, sajt) (3 egység) Vacsora: cukkinis-sonkás tészta* (2 eg… Tovább

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Én ezt már régebben is megpróbáltam megcsinálni. Nekem nem sikerült megfordítani, a tyúkok ették meg:(. Te hogy csináltad?

Lilla írta...

a 8 ek liszt csak afféle iránymutatás, lehet hogy több kell bele (10 max emlékeim szerint). én annyit raktam, hogy legyen a cukkiniszálak között némi "csirízes" massza, ami összetartja. és nem tudom te mivel próbálkoztál, én két kanállal szoktam az összes ilyen dolgot fordítani.