2009. május 6., szerda

Barackos gombóc

barackosgomboc1

Igazi klasszikus – amit nagyon-nagyon nem szeretek. Anyámnál mindig van a fagyasztóban felezett magozott sárgabarack, így egész évben bármikor lehet barackos gombócot főzni. A fagyasztó-leolvasztás közeledtével pedig egész biztosan készül – ilyenkor jött mindig a logisztikázás, hogy akkor én mit egyek.

Hozzávalók:

  • kb. 50 dkg burgonya
  • sárgabarack
  • 1 tojás
  • olaj
  • csipet só
  • liszt
  • fahéj
  • kockacukor
  • zsemlemorzsa

A burgonyát hájában megfőzöm, megpucolom, és még forrón átnyomom. Ha már kihűlt, összegyúrom 1 tojással, 2 evőkanál olajjal, egy csipet sóval és annyi liszttel, amennyit felvesz (ne ragadjon a tészta). Kinyújtom, négyzeteket vágok belőle (6-8 cm oldalhossz). Mindegyikre rárakok egy fél barackot, a magház helyére rakok egy kockacukrot, és megszórom kevés fahéjjal. Gömbbé formálom őket, majd lobogó vízbe rakom. Miután feljönnek a víz tetejére, még 1-2 percig főzöm. Pirított zsemlemorzsába forgatom.

Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Édesburgonyás csirke-curry Soha nem ettem ezelőtt édesburgonyát, nem rossz, kár, hogy kevés helyen és drágán árulják. Ha valaki nem tud vagy nem szeretne édesburgonyát venni, próbálja ki nyugodtan sütőtökkel ez a curryt, mert az édesburgonya színre … Tovább
  • Rizskoch Gondolom mindenkinél családi klasszikus, és a gyerekek nagy kedvence. Én egy kis időre megfeledkeztem róla, akár a piskóta csokiöntettel nevű kreációról, de az “ember” nagy örömére előszedtem az agyam hátsó részéből. Hogy … Tovább
  • Gnocchi Ki akartam próbálni, milyen a házi gnocchi. Nos nem rossz. Sőt. De jobb úgy nekivágni, ha van 1-2 gyurmázós, óvodáskorú gyerek a közelben, akikkel meg lehet osztani a hengergetés-villával csíkozás munkafázisokat, mert neke… Tovább
  • Borsókrémleves szalonna-chipsszel Ha jól számolom, ez már a harmadik borsóleves a tejes, és a hosszasan főzött csirkés után. A borsó az egyik kedvenc leves-alapanyagom, a mirelit borsó az egyik legjobb hozadéka a gyorsfagyasztás feltalálásának, mindig van … Tovább
  • Gnocchi sütőtökmártással Az eddigi évek fényében elég hihetetlen, de már nyáron elkezdődött a sütőtökszezon. Én anno azt tanultam, hogy a sütőtök novembertől februárig tart. Most pedig már augusztus legvégén is láttam sütőtököt a piacon a málna és… Tovább

5 megjegyzés:

gina73 írta...

Ezt ma megcsinálom, köszi! Ízléses a fotó is, remélem finom lesz a végeredmény!

Lilla írta...

köszi :-)biztos finom lesz

Tengelic írta...

Jó ötlet... fagyasztok is barackot. :)
De hát akkor te mit eszel, ha nem szereted, Lilla?!?

Lilla írta...

hát valami mást. előző nap direkt eggyel több adagot főzünk, mint kellene, és azt.

Névtelen írta...

Kosz, megcsinaltam, remek lett, meg a zzzanyosomnak is izlett.Meg foleg a purdeknak.
(50 eves fijju vagyok...)