2009. május 6., szerda

Barackos gombóc

barackosgomboc1

Igazi klasszikus – amit nagyon-nagyon nem szeretek. Anyámnál mindig van a fagyasztóban felezett magozott sárgabarack, így egész évben bármikor lehet barackos gombócot főzni. A fagyasztó-leolvasztás közeledtével pedig egész biztosan készül – ilyenkor jött mindig a logisztikázás, hogy akkor én mit egyek.

Hozzávalók:

  • kb. 50 dkg burgonya
  • sárgabarack
  • 1 tojás
  • olaj
  • csipet só
  • liszt
  • fahéj
  • kockacukor
  • zsemlemorzsa

A burgonyát hájában megfőzöm, megpucolom, és még forrón átnyomom. Ha már kihűlt, összegyúrom 1 tojással, 2 evőkanál olajjal, egy csipet sóval és annyi liszttel, amennyit felvesz (ne ragadjon a tészta). Kinyújtom, négyzeteket vágok belőle (6-8 cm oldalhossz). Mindegyikre rárakok egy fél barackot, a magház helyére rakok egy kockacukrot, és megszórom kevés fahéjjal. Gömbbé formálom őket, majd lobogó vízbe rakom. Miután feljönnek a víz tetejére, még 1-2 percig főzöm. Pirított zsemlemorzsába forgatom.

Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Brassói aprópecsenye Próbáltam utánanézni, hogy milyen az „igazi” brassói, azonban kb. minden cikk mást említett: a hús vágását (azaz csíkok legyenek), a hús és a burgonya együtt sütését, a majorannát, a hús adott részének használatát… Nem tis… Tovább
  • Sült csirke Az eredeti angol recept „bolond-álló”-nak titulálta ezt az elkészítési módot, nos ez igaz is nagyjából. Nagyon egyszerűen elkészíthető, és nagyon finom lesz a végeredmény. A hús omlik le a csontról, nincs kiszáradva, és a … Tovább
  • Zöldségcurry kókusztejjel A karácsonyi folyamatos dőzsölés és húsevés után könnyű zöldséges étel kellett. Nem szeretem a csípőset, ezért enyhe curryt használtam, persze aki bírja és szereti, készítse erőssel, vagy tegyen bele némi chilipaprikát az … Tovább
  • Zöldségleves Nagyjából három kategóriába szoktam sorolni a leveseket: vannak a krém és/vagy egy zöldségből készülők, vannak a húsosak és van „A zöldségleves”. Semmi extra, az összes közül a legegyszerűbb, teljesen hagyományos, pirospap… Tovább
  • Tonhalas burgonyapogácsa paradicsomöntettel Én nem eszem halat semmilyen formában, de „egyesek” rájöttek, hogy szeretik, és az eddiginél gyakrabban ennének. Engedtem hát a nyomásnak és tonhalas burgonya-fasírtokat sütöttem. A tonhalas-burgonyás massza nagyon jól for… Tovább

5 megjegyzés:

gina73 írta...

Ezt ma megcsinálom, köszi! Ízléses a fotó is, remélem finom lesz a végeredmény!

Lilla írta...

köszi :-)biztos finom lesz

Tengelic írta...

Jó ötlet... fagyasztok is barackot. :)
De hát akkor te mit eszel, ha nem szereted, Lilla?!?

Lilla írta...

hát valami mást. előző nap direkt eggyel több adagot főzünk, mint kellene, és azt.

Névtelen írta...

Kosz, megcsinaltam, remek lett, meg a zzzanyosomnak is izlett.Meg foleg a purdeknak.
(50 eves fijju vagyok...)