2010. január 23., szombat

Brassói aprópecsenye

brassoi1

Próbáltam utánanézni, hogy milyen az „igazi” brassói, azonban kb. minden cikk mást említett: a hús vágását (azaz csíkok legyenek), a hús és a burgonya együtt sütését, a majorannát, a hús adott részének használatát… Nem tisztem igazságot tenni, vagy megmondani, hogy mi az igazság, én csak azt tudom, hogy nálunk mindig majorannával készül (jó sok majorannával), és csíkokra szoktuk vágni a húst (nekem ez természetesen akkor jutott eszembe, miután felkockáztam az egészet).

Hozzávalók:

  • 70 dkg sertéscomb
  • 10 dkg szalonna (én kolozsvárit használtam)
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • fehérbor
  • majoranna
  • só, bors
  • burgonya
  • olaj

A sertéscombot kockákra vagy csíkokra vágom, és a szalonnát felkockázom. Egy serpenyőben kisütöm a szalonnát, majd rádobom a húst, és pár percig pirítom, hozzáadom a zúzott fokhagymát, és minden oldalán kifehérítem a húst. Bort öntök alá és egy evőkanál szárított majorannát keverek bele, lefedem, és kis lángon minimum 40 percig párolom. Közben ha szükséges bort, vagy vizet öntök alá (az elején még bort, később már csak vizet). A burgonyát meghámozom, felkockázom, tepsibe teszem (egy rétegben legyen lehetőleg9, kevés olajat öntök rá, összeforgatom, és előmelegített sütőben, 250 fokon (grill fokozaton), párszor átkeverve ropogósra sütöm. Az így sütött burgonya meglepően hasonlít a bő olajban sült változathoz, de töredéke olajat szívja magába. Végül a húst összekeverem a burgonyával (akinek elég nagy a serpenyője egy kicsit össze is piríthatja), és azonnal tálalom.

3-4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Hagymás-gombás marha Rájöttem, hogy szeretem a marhahúst. Persze nem steak-ként nyersen, szigorúan kellően átfőzve/átsütve. Vadasként, és ilyen párolt szószos ételekként. Meg persze a “spagetti húsgombóccal” és a svéd húsgolyó is kedvenc. Ja meg… Tovább
  • Pórés-darált húsos egytál Ez a második recept, amit kipróbáltam az Aktuális Ínyenc magazinból – illetve Levi próbálta ki, mert én elmerültem valami tanulnivalóban. Bár állítása szerint nem igazán tud főzni (leginkább nem szokott), azért mégis minden … Tovább
  • Tészta sütőtökös-csirkés mártással Elsőre jó ötletnek tűnt a szószba a sovány (cukrozatlan) sűrített tej, de aztán sikerült úgy odaégetnem az alját, hogy fém dörzsit kellett vennem. Sosem volt még szükségem fém dörzsire. Úgyhogy, bár kicsit több zsír van benn… Tovább
  • Taco babbal és marhahússal Hétvégén elég sokszor csinálok tex-mex ételeket, persze a mi ízlésünkhöz hangolva, azaz sosem csíp egyik sem. Júniusban sok hasonlót kéne főzni, hogy esténként meglegyen a jó kis meccsnézős hangulat (mert én olyan feleség va… Tovább
  • Zöld spárga sült csirkével Hú, rettentően le vagyok maradva néhány receptnek a posztolásával – ezt Levi főzte nekem a születésnapomra, ami már több mint egy hónapja volt… Végül is az ajándékom is csak most érkezett meg, úgyhogy ahhoz képest nem is áll… Tovább

4 megjegyzés:

Der Chef írta...

Én úgy tudo, hogy csak pirítás szükséges, és együtt a húst az előre megpirított krumplival.Illetve finomra vágott friss zöld petrezselyem nem hiányozhat a végéről.

Gyöngyi írta...

Látom, kitört a brassói láz:)) Bor nélkül, és csíkokra vágva, majorannaval a hivatalos, szűzérméből, tudtommal.
Egyébként az a lényeg, hogy finom legyen:)

Kata írta...

Az egyik családi kedvenc, én egy kicsit másképpen főzöm, ahogy mindenki ízlésére kikísérleteztem.
De azt képzeld el, amikor a gyerekemmel egy osztálykiránduláson voltunk, egy étteremben főtt krumplival adták... A gyerekek meg sem akarták kóstolni, éhen maradtak:(

szepyke írta...

Kérek brassóit! Most! Uborkával. Ennyi.:)