2010. május 27., csütörtök

Szalonnás gomba-nyársak

gomba1

Idén az időjárásnak köszönhetően még csak egyszer jött össze  egy „rendes” kerti grillezés (kürtős kalács pedig még nem is volt – botrány), néha be kell érni a lakás adta lehetőségekkel. Általában némi félelemmel vágok bele ezekbe a dolgokba, mert egyrészről legyen nagyon meleg a serpenyő illetve a parázs elég forró, másrészről nem szeretem a nem megfelelően átsült húsokat. Ennél a receptnél ilyen probléma nincs, a gomba nyersen is fogyasztható, illetve szalonnából is van főtt a magamfajta aggódósoknak kényeskéknek. Nem mellesleg pár perc alatt elkészül.

Hozzávalók:

  • 4-5 nagyobb (és optimális esetben lapos) gomba
  • ugyanannyi szelet bacon
  • bors, kakukkfű, (só), esetleg tetszőleges fűszerkeverék
  • 2 sasliknyárs

A gombákat megtisztítom, kivágom a tönkjüket, a tönköket elteszem valami máshoz, és a fejeket megfűszerezem (a sózni szerintem jobb sütés után, ha a szalonnától nem lesz elég sós). A nyársakból letörök, hogy 2-3 gomba férjen el rajtuk, és még a serpenyőbe is beférjenek (ha nem kint sütöm). Van, aki azt mondja, hogy a nyársakat be kell áztatni 20 percre, hogy ne égjenek meg, én ezt eddig mindig kihagytam, és sosem volt belőle probléma. Minden gombát körbetekerek egy csík szalonnával, úgy, hogy az átlapolás oldalt legyen, ahol majd a nyárs átmegy rajta. Mérettől függően, 2-3 gombát felhúzok 1-1 nyársra, és előmelegített serpenyőben (grillserpenyőben, ha van), vagy faszénparázson oldalanként néhány perc alatt megsütöm. Nekem elég vastag gombáim voltak sajnos, ezért közepes lángon sütöttem csak, hogy ne forduljon elő az, hogy a széle teljesen nyers, az alja pedig már megégett. Salátával tálalom.

1 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

5 megjegyzés:

Moha írta...

Ez finom páros, és milyen mutatós tálalás az egyszemélyes kis nyársakon!

Bianka írta...

Ez nagyon csodás párosítás

Felhőlány írta...

Nagyon mutatós ez a nyárson sütés/tálalás! :)Nagyon szeretem, a szalonnától olyan isteni íze lesz... hmmm.... :)

mandy tarragon írta...

szuper :)

Lilla írta...

a szalonnától mindennek jó íze lesz :-)