Margitsziget

Kihasználtuk, hogy kicsit normálisabb lett az idő, és vasárnap tettünk egy sétát a Margitszigeten. Biztos mindenki elmenekült Budapestről, mert nem voltak túl sokan, a 26-os buszok is elég üresek voltak, és a Palatinus előtt egy lelket sem láttam (vagy csak nincs nyitva vasárnap, de az meg furcsa lenne).

A Vadaskertet néhány éve a Fővárosi Állatkert kezeli, ez látszott rögtön az információs táblákon használt betűtípuson, a pónik új épületet kaptak, és egy büfét és mosdót (100 ft/pisiliés) kapott. Régen szerintem nem lehetett bemenni, most a madaraktól karnyújtásra majszolhatjuk a percet és röhöghetjük ki a teknősöket amint megpróbálnak kikapaszkodni az ágakra a vízből, hogy napozzanak kicsit. Volt póni-lovaglás, sok gólya, minden földrészről récék, pávák, arcfestés, dámvad csapat, valami vicces egzotikus tyúk (borzas tollcsomó) héja meg rétisas. Meg csomó teknős.

Ha az a rózsakert, amire én gondolok, akkor az sajnos kritikán aluli, és a japánkertben is borzasztó gyér az aranyhal-réce (ebből egy sem volt) – tavirózsa felhozatal. Itt van a másik fizetős közWC, ezt teszteltem tiszta, jószagú, a Campona elbújhat szégyenében.

A zenélő kút meg újra zenél. Gyerekkoromban szerintem nem zenélt. És a zenélő szökőkút is zenél, de én a kutat jobban bírom.

Van rengeteg jégkrémes kocsi, általában van perecük is, néhol főtt kukoricát is láttam. Vattacukor azt hiszem két helyen volt, lángos egy helyen. Sajnos “amiért mentem” a jégkása és a kürtőskalács nem volt.

Persze nem azért élünk, hogy együnk (hmmm kmmmm), szeretek a nagy fák alatt, a romok és a mellszobrok közt kóricálni a szigeten. a kedves fenntartónak pedig azt üzenem, hogy rázza már gatyába a japánkertet.