2010. július 6., kedd

Ribizlis túrótorta

Az eredeti a NLK-s recept lett volna, ha nem olyan hanyagul olvasom el, ahogyan szoktam, illetve ha nem hagyok ki/helyettesítek egyes anyagokat élből mással. Így aztán több változtatás lett benne, mint eredetileg akartam. És persze tökéletes lett, ízre, állagra, mindenre.

Akkor mit változtattam meg:

  • 20as helyett 18as forma, kicsit magasabb lett és kicsit tovább kellett sütni.
  • a vajat (5 dkg) direkt kihagytam a töltelékből, mert úgy döntöttem minek, meg volt adva a kalória érték egy szeletre, és roppant kétségbeejtően nagy szám volt
  • a lisztet véletlenül hagytam ki a töltelékből (2,5 dkg) persze ha raktam volna bele, akkor se lisztet, hanem keményítőt, vagy vaníliás pudingport
  • az pedig nyilván elképzelhetetlen hogy zselatinos tortazselét tegyek a tetejére (nincs is itthon), úgyhogy ribizliből főztem rá zselét mindenféle adalék nélkül
  • ja és természetesen kevesebb cukorral is elég édes lett, sőt

És kiderült, hogy a ribizlit nem szeretem, rémesen savanyú, összerántja a szemem (nekem nem a szám lesz csókos a savanyú kajáktól, hanem a szemem csukódik be). A lényeg, hogy a névnaposnak ízlett. Magamnak meg majd megcsinálom még kevesebb cukorral, és gyümölcs helyett étcsokis bevonattal

A ribizli összesen kb. 1 liter lehetett, mivel – ha jól tudom bio – anyám kertjéből származott, és nem drága kisdobozos a piacról, nem foglalkoztam a mennyiségekkel.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 22 dkg liszt
  • 14 dkg vaj
  • 2 dkg kakaópor
  • 7 dkg porcukor
  • 1 tojás

A túrókrémhez:

  • 25 dkg túró
  • 15 dkg tejföl
  • 8 dkg cukor (maximum)
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 3 tojás

A tetejére:

  • ribizli (nem mértem)
  • cukor (ezt sem)

A tészta hozzávalóit (a vajat felkockázva) beteszem a késes robotgépbe, és pár mp alatt elkészítem a tésztát. Egy 18/20 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kibélelek a tésztával (jó magas pereme legyen), és kb. 1 órára a hűtőbe teszem. A hűtési idő vége felé bekapcsolom a sütőt 150 fokra (légkeveréssel), és a töltelék hozzávalóit összekeverem. A túrókrémet, a tésztára öntöm, és kb. 1-1 óra 15 percig sütöm. Miután a torta kihűlt (vagy legalábbis nagyjából), beborítom a tetejét ribizli szemekkel, a maradék ribizlit összeturmixolom, leszűröm, és összekeverem némi cukorral. A cukros ribizlit addig főzöm, amíg be nem vonja a kanalat, illetve kistányérra maszatolva gyorsan és keményre hűl. A torta tetejére öntöm, és hagyom teljesen kihűlni. Annyira persze nem lesz kemény, mint a tortazselé, de illik hozzá, és finomabb.

18-20 cm-es torta lesz belőle.

5 megjegyzés:

Moha írta...

Nagyon szép lett így is! Szóval túró rudi torta lesz a következő verzió, csokival a tetején? Jól hangzik, jó ötlet!

Lilla írta...

hát végülis így is fogalmazhatunk, csak nem merev törős csokira gondoltam, hanem ganache-ra.
viccesek ezek a receptek azért, hogy mekkora változtatással is működnek (gondolok itt a túrókrémre)

Moha írta...

ÓÓÓ, ez még jobban hangzik! Igen, ez nagyon jó kis recept, én is fogok még variálni vele!

Felhőlány írta...

Hűha! Látom Téged is elvarázsolt ez a süti! Nagyon szép lett! :) Izgatja a fantáziámat a továbbgondolt verziód! :)

Lilla írta...

vasárnapra megcsinálom, már nem kell sokat aludni addig :-)