2010. július 26., hétfő

Görögdinnye saláta

Goodfoodos recept ez is, még a múlt heti kánikulában készült. A ropogós kenyerekhez kb. 20-25 percre be kellett kapcsolni a sütőt, de azon kívül csak némi szeletelés és összekeverés. A magok kipiszkálgatása a dinnyéből nem a legkedvencebb dolgom, de az kizárt, hogy lenyeljem őket (vakbélműtét lehet a vége meg amúgy is izémizé), így marad a türelemjáték.

Hozzávalók:

  • kb. 10 dkg pácolt feta
  • 1 nagy szelet vagy 2 vékonyabb görögdinnye
  • pár szelet vékonyra vágott lilahagyma
  • 1-2 maréknyi magozott fekete olajbogyó
  • friss bazsalikom/menta/petrezselyem
  • 10-12 dkg kenyérkeverék
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • víz

A kenyérkeverékhez keverem az olajat és annyi vizet, hogy rugalmas tésztát tudjak belőle dagasztani, majd lefedve, meleg helyen kb. 1 órán át kelni hagyom. Négy golyót formázok belőle, lisztezett deszkán vékonyra nyújtom, megkenem a tetejét vízzel, megszórom szezámmaggal, és 200 fokra tekert (légkeveréssel), de még hideg sütőbe teszem. Kb. 20 perc alatt megsütöm, és félreteszem hűlni. A dinnyét apró kockákra vágom, kimagozom, és elosztom két tányérba. A tetejére szórom a fetát, a lilahagymát és az olajbogyót, és kevés olajat csöpögtetek rá a feta alól. Megszórom zöldfűszerrel és a lepénykenyérrel tálalom.

2 fős adag (előételnek 4).

Kapcsolódó bejegyzések

  • Sajtos nachos Már egy ideje szemeztem Tücsökbogár nachos receptjével, végre eljutottam odáig, hogy megcsináljam én is, és hát huhhhh…. Nagyon jó lett, és kettőnknek kicsit sok is, úgyhogy a felét befagyasztottam, pedig pusztítottuk elég … Tovább
  • Nacho babbal és sült paprikával Mostanában jó sok ‘comfort-food’-ot ettünk, a “környékbeli” cukrászdákat is elkezdtük tesztelni. És hát eddig nem annyira nagyon fényes a helyzet. Nem tudom, hogy érdemes-e kell-e nekik külön posztot szentelni. Mindenesetre… Tovább
  • Ír kék sütemény Bár alapvetően nem vagyok édesség-párti/függő/mániás, mégsem rajongok nagyon a sós süteményekért. Azt hiszem azzal van összefüggésben, hogy nem iszom alkoholt – a legtöbb sós sütemény unalmas, túl sós és roppant szomjas lesz… Tovább
  • Waldorf saláta csirkével Nyilván leginkább Waldorf-saláta Lilla-módra – nem kevertem hozzá házi majonézt, sosem szoktam, és egy kis csirkehúst is kevertem bele, hogy egy kis zsemlével megfelelő legyen ebédre. A diót mindig csak a végén szoktam rászó… Tovább
  • Bébispenót-eper saláta Újabb darab a születésnapi-eper-hétből. Ez is az eper-mániás (és spenót ügyben rettentően hanyagolt) férjnek készült. Aki még holnapig 2 évvel idősebb nálam :-) És ez a saláta, hát huhhhh OMG… Úgy mondom, hogy huhhhh, és … Tovább

7 megjegyzés:

mandy tarragon írta...

Óh, csak ne lennék ilyen lusta dinnyét magozni... Csodás lett :)

Lilla írta...

hát igen, elég idegölő. nem is vállalkozom rá túl gyakran...

Bori írta...

Nagyon guszta. Egyébként ez vajon tényleg igaz, hogy a dinnyemagtól vakbélgyulladást kap(hat) az ember? Nekem olyan gyanús... bár én mindig szkeptikusan fogadom a dolgokat először :-)

Lilla írta...

pedig igaz:
"Az esetek többségében az appendicitis elindítója a féregnyúlvány vakbélbe szájadzó nyílásának elzáródása. Az elzáródást kiválthatja idegentest, székletrög vagy besűrűsödött nyák. Más, a béltraktus gyulladásával járó megbetegedések folyományaként is begyulladhat a vakbél."
az idegentest lehet almamag dinnyemag ilyenek.
mert a féregnyúlvány (aka appendicitisz aka köznyelvben vakbélgyulladás) olyan mint egy kesztyű ujja, egy kis zsákutca. nem jó ha belemennek dolgok, mert nem biztos hogy ki tudnak jönni.

Bori írta...

Érdekes! Jó tudni ez esetben!

Kata írta...

Én is mindig kiszedem a magot a dinnyéből, ezt tettem néhány órája is; nekem a lepénysütés ideje nagyobb kihívás lett volna.

Lilla írta...

én ebédre ettem úgy kellett mellé a kenyér, amúgy "magában" is finom :-)