2010. július 15., csütörtök

Joghurtos túrófagylalt meggyöntettel

Utolért a végzet. Nekiálltam a fagyigép nélküli fagylaltgyártásnak. Az egy dolog, hogy ahogy öregszem (ez mondjuk 26 évesen elég jól hangzik) leszek én is egyre jobban egészség-bolond (mondjuk szerencsére nem a nagy magyar mélységből indultam eleve), de a kedvenc fagyimhoz a legritkább esetben tudok hozzájutni, és jelen esetben ez az erősebb késztető-erő. Valamiért úgy tűnik, hogy csak én vagyok rábukva a joghurtfagylaltra. Dobozosban sosincs, pláne nem gyümölcsöntet nélküli, fagylaltozóban is csak ritkán.

A sima joghurtosat felfaltuk mielőtt fotózni tudtam volna, úgyhogy először ez a meggyes-túrós kerül fel a blogra.

Hozzávalók:

  • 50 dkg meggy
  • 2 evőkanál cukor
  • rum
  • 2 nagy doboz joghurt
  • 25 dkg túró
  • kevés barnacukor
  • vanília-kivonat

A meggyet kimagozom, összekeverem a cukorral és kb. 30-40 percig főzöm, hogy sűrű mártás (szinte már lekvár) legyen. Miután kihűlt  keverek bele 2-3 evőkanál rumot. A joghurtot konyharuhába teszem és pár órán át hagyom kicsöpögni. A joghurtot összekeverem a túróval, ízlés szerinti barnacukorral és kb. 1 teáskanál vanília-kivonattal, és fagylaltgépbe kanalazom/ egy nagy lapos dobozban beteszem a fagyasztóba. Villával és/vagy botmixerrel párszor átkeverem fagyasztás közben, és az utolsó keveréskor beleforgatom a meggyet. Én nem kevertem homogénre, szép színes csíkos fagyit akartam. Még egy kicsit fagyasztom, majd másodpercek alatt eltüntetem.

4 fős adag.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Bazsalikomos-mozzarellás hamburger Elég rákeresni a blogon a ‘burger’ meg ‘hamburger’ szavakra, és máris kiderül, hogy nagy rajongója vagyok ennek a szendvicsnek. És most a kismillió újévi elhatározás (amit jellemzően nem jan. 1én éjjel szoktam kitalálni, ha… Tovább
  • Gofri V.–“fitness gofri” Próbálkozom megbarátkozni a teljeskiőrlésű liszttel, de nem megy, persze tök egészséges meg csupa rost, meg lassan emeli a vércukorszintet, de nevezzük nevén a gyereket, egyszerűen szar rossz íze van. Mondjuk szerintem nem i… Tovább
  • Hamburger grillezett körtével és tárkonnyal A múlt heti bazsalikomos-mozzarellás után ma a grillezett körtés-tárkonyos burger volt a soros a “jegyzetfüzetemből”. Vagy ötletfüzet, vagy ‘must-have-list’, mindegy, a lényeg az, hogy még mindig van rajta pár hamburger-ter… Tovább
  • Grillezett csirke/halburger avokádóval Még mindig nem unom a hamburgereket :-) szerencsére Levi sem, úgyhogy folytathatom még egy darabig a témában való elmélyülést. Ez most egy tex-mex utralight (mivel chili nincs benne csak avokádó meg hamburgerzsemle meg ku… Tovább
  • Almás répasaláta Könnyű téli saláta, vacsorára vagy hús stb. mellé. Én nem fűszereztem, sóval és borssal sem, mert az almát, a répát és a főtt tojást is magában, só nélkül eszem, tehát a keverékükhöz sem kell (és nem is kellett….). Hozzáva… Tovább

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt hiszem, a kék-fehér csíkosban most lesz akciós fagyigép, kb. 6000.- Ft-ért.

Lilla írta...

köszi, de a fagyasztó mérete a legfőbb gátló tényező. 19 literes a kicsike...

Ottis írta...

Megkóstolnám szívesen!