2010. július 30., péntek

Sajtos babfasírt +paradicsomos rizs

Folytatva a tegnap megkezdett gondolatokat, hogy milyen étkezési szokásokon és hogyan kell változtatni, jöjjön a következő “mumus”: a rizs. Ez sem bonyolult, az adagot kb. 5 dkg/főre kell csökkenteni, és a rizs lehetőleg legyen barna. Ez a barna dolog részemről rendben van, kivéve a rizottót, ott maradok a kerekszeműnél (és el kell még használni a meglévő készleteket).

A bab/lencse egészséges, lassan és kicsit emeli csak a vércukorszintet, szóval egyen belőle mindenki minél többet (és nem rommá turmixolva). Saláta, leves, főzelék, és hamburgerpogácsa is készülhet belőle.

A sajtos babpogácsa a GoodFoodról van, kicsit persze kellett változtatni rajta, mert olyan babot nem találtam, mint amit a recept ír, és a sajtot lecseréltem soványabbra. Köretnek tök jó lett volna mellé a grillezett koktélparadicsom, de a napsütés elégtelen volta miatt a héten nem érett meg túl sok az erkélyen. Saláta meg csak ronda volt a boltban, úgyhogy főztem mellé egy kis paradicsomos rizst

A babpogácsa nagyon jó, vega-burgerbe is lehet tenni, szépen egyben marad, és a mérete is pont megfelelő a hamburger zsemléhez.

Hozzávalók:

A bab-pogácsához:

  • 1 doboz (40 dkg) babkonzerv (nagyszemű fehér, nem tudom mi a neve)
  • 1 tojás
  • kevés liszt
  • 7,5 dkg sovány reszelt sajt
  • zsemlemorzsa
  • fél hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • olaj

A rizshez:

  • 6 dkg rizs
  • 2 paradicsom (20 dkg)
  • 1 hagyma (10 dkg)
  • 1 teáskanál olaj
  • só, bors, zöldfűszer

A babot lecsöpögtetem, és burgonyanyomóval összetöröm(jó erős villával is lehet). a hagymát apróra vágom, és nagyon kevés olajon a zúzott fokhagymával együtt pár percig párolom, majd a babhoz adom. Belekeverem a reszelt sajtot, kicsit megsózom, összegyúrom, és 4 pogácsát formálok belőle. A pogácsákat kb. 10 percre hűtőbe teszem, hogy könnyebb legyen bepanírozni (nagyon jól formázható massza, panírozni és sütni is könnyű). A babpogácsákat lisztbe-tojásba-zsemlemorzsába forgatom, majd kb ujjnyi olajban pár perc alatt megsütöm. A rizshez az olajon megpárolom az apróra vágott hagymát, hozzáadom a rizst, átforgatom, felöntöm vízzel, és néha megkeverve megfőzöm. közben kicsit megsózom, és ha szükséges adok még hozzá vizet. végül belekeverem az összevágott paradicsomot, és a babpogácsával tálalom.

2 fős adag.

A babpogácsa: kb. 520 kcal és 40 g szénhidrát adagonként.
A rizs: kb. 90 kcal és 20 g szénhidrát adagonként.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Pizza Nagyon szeretem a pizzát – ropogós tészta, paradicsomszósz, sajtszeletek – szinte az összes kedvenc egy helyen. A vastag zsírban tocsogós aljú rendelt pizzákat viszont nagyon nem szeretem. És várni is nagyon utálok. A mire… Tovább
  • Olajbogyós-aszalt paradicsomos tekercsek Kellett valami gyorsan elkészíthető sör- vagy borkorcsolya, mert átjöttek a fiúk lakást avatni. A mini-hűtő még minibb fagyasztóját elég jól meg tudom tömni nyersanyagokkal, a leveles tészta az egyik állandó alapanyag a mi… Tovább
  • Mini burrito Vagyok olyan konzumidióta, hogy menjek időnként gyorsétterembe. Elég fix, hogy melyik helyen mit eszem. Ez az egyik standard kedvenc. Elég jól sikerült reprodukálni, ráadásul sokkal kevesebb kalória van benne, mert nem ola… Tovább
  • Görög tésztasaláta Megkívántam valamilyen hideg tésztasalátát, a lehetőségeket – és, hogy mit kívánok még – végiggondolva arra jutottam, hogy uborkás-paradicsomos-fetás változatot kell készítenem. Azaz „görög” tésztasalátát. Szintén a tészta… Tovább
  • Paradicsomos rizottó Az egyik kedvencem. Hagyományosan nem kerül bele hús, és előételnek fogyasztják, én azonban egy kis húsos szalonnával szoktam turbózni, és egytálételnek tálalom fel. Hozzávalók: 15 dkg húsos szalonna 2 dl kerekszem… Tovább

2 megjegyzés:

Ildy írta...

Tetszik ez a babpogácsa, köszi.

Felhőlány írta...

Pogácsát még én sem sütöttem babból, viszem a receptet, köszi! :))