2010. április 28., szerda

Paradicsomos sült rizs

rizs1

Szokás szerint csak akkor jöttem rá, hogy megint lecsó-ízű ételt főztem, amikor a kész rizsről levettem a fedőt. A recepteket olvasva sosem, „rakom össze” magamban, hogy amiben paradicsom és paprika van (akkor is, ha az kaliforniai) az gyakorlatilag lecsó ízű lesz. Mindegy mi van mellette, hús, tészta, vagy sajt – és a cheddar nem is a legízetlenebb sajt. Úgyhogy a legjobban ezzel tudom jellemezni ezt az ételt: sütőben készül, leginkább a rizottóra hasonlít állagában és olyan íze van, mint a lecsónak.

Hozzávalók:

  • 30 dkg rizs
  • 1 liter zöldségalaplé
  • 1 nagy hagyma
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 3 közepes paradicsom (kb. 30 dkg)
  • 10 dkg cheddar
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál olaj
  • só, bors
  • kevés reszelt sajt a tálaláshoz

A hagymát és a sajtot apró kockákra vágom, és a hagymát és a zúzott fokhagymát pár percig sütöm a felhevített olajban. Ezután kimagozom a paradicsomot, kb. 1x1 cm-es darabokra vágom, és a paprikát felszeletelem. A hagymához adom a paprikát, pár percig együtt pirítom őket, majd beleszórom a rizst, és alaposan elkeverem. A sütőt előmelegítem 160 fokra (légkeveréssel), és a rizshez öntöm a zöldséglevest és a paradicsomot. Felforralom, pár percig főzöm, a tetejére szórom a cheddar kockákat, és lefedve fél órára a sütőbe teszem. Miután kivettem a sütőből, átkeverem, megsózom, borsozom, és pár perc pihentetés után, kevés sajttal megszórva tálalom.

4 fős adag.

Kapcsolódó bejegyzések

  • Sajtos babfasírt +paradicsomos rizs Folytatva a tegnap megkezdett gondolatokat, hogy milyen étkezési szokásokon és hogyan kell változtatni, jöjjön a következő “mumus”: a rizs. Ez sem bonyolult, az adagot kb. 5 dkg/főre kell csökkenteni, és a rizs lehetőleg le… Tovább
  • Rizottóval töltött cukkini Van egy szokásos “alap” töltött cukkini receptem, de ott mindig probléma, hogy mi lesz a kivájt cukkini-darabokkal, ezért csak be szoktam szórni a tepsibe a cukkinik mellé, hogy majd csak megsül külön az is, és megeszegetj… Tovább
  • Töltött paradicsom Este születésnapi dőzsölésre mentünk, ezért könnyű ebédet terveztem. Egy ideje keringett már a fejemben a töltött paradicsom, aztán némi google-zás után megtaláltam a szimpatikus változatot fűszerkert-nél. Igazából csak ad… Tovább
  • Rizottó a kertbőlMostanában kicsit nehezen veszem rá magam a fényképezésre. A főzéssel és az írással nincs probléma, de a fényképezés most kicsit nehézkes. Pedig ma a tegnapi nappal ellentétben még fény is lenne hozzá. Úgyhogy most kép nélkül… Tovább
  • Sóskás rizottó Nem vagyok egy nagy kertész, nálam a szobanövények is lassan, de biztosan pusztulnak (legalább mindig van hely az újonnan érkezőknek), és az biztos, hogy nem tennék lépéseket egy virágágyásért. Azt hiszem, kicsit olyan vag… Tovább

2 megjegyzés:

Felhőlány írta...

Az már feltűnt, hogy Te is nagyon szereted a rizst! :))

Lilla írta...

hajjajjj.... meg a tésztát... :-)